Tápiógyörgye múltja - képekben

Képeslap (bal oldalon a római katolikus templom a régi toronnyal, középen a Györgyey-kastély és Dr. Németh Jenő villája, jobb oldalon a Hősök szobra)
Képeslap (Centenáriumi emlékmű, Munkásüdülő, középen: templom, jobb oldalt: Földmíves Szöv. fiókja, és a régi állami iskola)
Képeslap (Szentháromság szobor, Hősök emlékműve, valamint alul a Rákóczi Mozgóképszínház)
Képeslap (1898-ban épült öt tantermes elemi iskola épülete igazgatói irodával, léckerítéssel 1914-ben)
Képeslap (a Braun, majd Reichman Miksa boltja nagyteremmel a mai Béke utca sarkán, mellette a kántor lakással 1910-ben)
Képeslap (az 1882. március 12-én nyílt Budapest-Szolnok vasútvonal eklektikus stílusban megépült györgyei vasútállomás 1935-ben)
Képeslap (a Bencsik kúria 1890 körül)
1896-ban épült zsinagóga főbejárata és déli oldala a mai Táncsics Mihály úton
A németek által felrobbantott nagymalom a harmincas években
Konrád Károly gőzmalma Tápiógyörgyén
Az Alföld egyik legjobb artézikútja, amely 70 évig működött
Kopt keresztény bronz lámpa Tápiógyörgyéről
Az alsó temetőben lévő szecessziós síremlék 1920-ból
Mónus Illés u. 2 - régi parasztház homlokzatának jellegzetes györgyei motívumai
A Tejszövetkezet az 1939-ben vásárolt 6 tonnás Sauer Diesel tehergépkocsija 6 tonnás pótkocsival a tejcsarnok előtt.
Szarvas Sándor a második világháború első györgyei hősi halottja
Aratók Györgyeiék birtokán (1930)
Cséplés a györgyei határban (1956)
A Györgyey család (Györgyey Illés, Györgyey András, Györgyey Amália (a pólyás), Györgyey Illésné Deutsch Ida, Györgyey Klára, Györgyey Flóra) (1899)
Ünnepi körmenetben a györgyei Máriáslányok a templomkertben
özv. Horthy Istvánné Tápiógyörgyén 1944. február 21-én
Kenyér áldási ünnepség. Gazda ünnep 1947. augusztus 15-én Tápiógyörgyén
Lázár deák által készített Magyarország legrégibb nyomtatott térképén 1528-ból
Árpádkori ház felszerelése az Ilike parti régészeti feltárásból

Polgármesteri Hivatal

Cím: 2767 Tápiógyörgye, Szent István tér 1.
Telefon: +36 53 383 001
E-mail: tapio@t-online.hu

onkeulogo

epapír

mo_hu
pestmegyeibekelteto

svájci hozzájárulás_logo

busz

20+1 személyes Mercedes busz bérelhető a tápiógyörgyei Polgármesteri Hivatalnál.
+36 53 383 001 (110-es melléken)
Megrendelőlap
Megrendelés visszaigazolása