Hírek
Település Arculati Kézikönyv
Választások
   A település története
   A település jelen állapotáról
   A település címeréről
   Testvérvárosi kapcsolat
   Kitüntetettek
   Tápiógyörgye adatai
   Legújabb képek
   Polgármesteri Hivatal
   Képviselőtestület
   Bizottságok
   Kisebbségi Önkormányzat
   Rendeletek
   Határozatok
   Tájékoztatások, letöltések
   Ár- és díjtételek
   Kazinczy Ferenc Általános    Iskola
   Kastélykert Óvoda
   Bartók Béla Zeneiskola
   Községi Könyvtár és
   Művelődési Ház
   Gondozási Központ
   Családsegítő és
   Gyermekjóléti Szolgálat
   Ifjúsági tábor
   Falumúzeum
   Strandfürdő
   Tájvédelmi Körzet
   Erdei iskola
   Eseménynaptár
   Térkép
   Nagykátai Járási Hivatal
   Asztalitenisz
   Labdarúgás
 
Településünk > A település története
Bihari József: A település története

Tápiógyörgye az Alföldön (nagytáj), a Közép-Tisza vidéken (középtáj), a Közép-Tiszai ártérben (kistájcsoport) fekvő település. A legközelebbi várostól, Abonytól ÉNyÉ-ra fekszik – közúton 19 km-re. Területe 5331 hektár.

A falu felszíne enyhén lejt dél, délkelet felé, s túlnyomórészt a folyók által feltöltött síkság része. A relatív relief mindössze 1,5-2 m/km2. Felszínének mélyebben fekvő területei a nagy vízrendezési munkálatok előtt gyakran belvizesek és mocsarasak voltak. A felszínén ma is jól megfigyelhetők a sekély holtmedrek, s a hozzájuk csatlakozó árterek. A falu északi részén Tápiószele felől – délkelet felé fokozatosan lejtve – egy infúziós lösszel fedett tábla található. Ettől keletre – a Tápió völgyével kettészelve – löszös iszap fedi a felszínt. A Tápió völgyelésében holocén öntéshomok és -iszap az uralkodó. A Tápiótól délre egy kisebb lösztábla található, több helyen szikes foltokkal. A falu területén jelenleg is aktívan bányásszák az agyagot, amelyet a helyi téglagyár hasznosít.

Éghajlata mérsékelten meleg és mérsékelten száraz. A legfontosabb éghajlati elemek éves átlagmutatói: a napsütéses órák száma 2000 körüli, a középhőmérséklet 10,2 ?C, a csapadék mennyisége 530-550 mm, amelyből a vegetációs időszakban 320-330 mm hullik. Az uralkodó szélirány északnyugati, az átlagos szélsebesség 2,5-3,0 m/s.

A Tápióból a falu délnyugati részén kiszakad az úgynevezett Ilike-ág, amely Újszásztól délre ömlik a Zagyvába. A faluban működő téglagyár bányagödreiben lévő tavak összterülete 6,2 hektár.

A falu északi részén, mély sós alföldi mészlepedékes csernozjom foglal el kisebb területet, ettől délre nagyobb kiterjedésű, mély sós réti csernozjom. A legdélibb részeken, az alföldi mészlepedékes csernozjom a legjobb minőségű talaj a környéken. Ugyanakkor jelentős területeket foglalnak el a falu keleti határrészében a szikesek, amelyek a leggyengébb termőképességűek. Az erdők összterülete 1995-ben jelentéktelen (24,5 ha) volt.

A falu területén a Tápióból kiágazó Ilike mentén, sok értékes régészeti lelet került elő a feltárt lakóházakból. Az 1938-ban a Györgyey-család birtokán talált, késő antik bronzmécsest a kiváló régész, László Gyula, egyiptomi keresztény (kopt) eredetűnek vélte, amely feltehetően bizánci közvetítéssel kerülhetett Tápiógyörgye területére. A honfoglalás előtti idők kerámiái azt bizonyítják, hogy ezen a vidéken éltek szkíták, kelták, szarmaták, hunok és avarok is. A honfoglalást követő évtizedekben a falu területén megtelepedett az ország közepét elfoglaló Megyer törzs népének egy része. Ezt jól bizonyítja az az adat, miszerint a falu határában a mai napig két elnevezésben – Megyer és Füzesmegyer – fennmaradt ennek a törzsnek a neve.

A falu első okleveles említése 1220-ban fordul elő, a Váradi Regestrumban. 1941-ben az Attila u. 90. sz. ház tulajdonosa, kertjében, egy tatárjáráskor elrejtett kincsleletet talált, amelynek többsége úgynevezett friesachi dénár. Az Ilike közelében 1979-ben végzett ásatás során tárták fel egy Árpád-kori fatemplom alapjait, valamint egy későbbi építésű kőtemplom maradványait. Ennek a feltárásnak a közelében található az úgynevezett Sós út, amelyen Erdélyből szállították Pestre (a középkorban) a sót. Tápiógyörgyei szakaszát jelenleg is Sós útnak nevezik. A település a tatárjárás idején teljesen elpusztult, s emiatt a XIII-XIV. században lakatlan. A XV-XVI. században a mai falu területén három településről tudunk: Györgye, Megyer és Füzesmegyer. A falu 1496-ban a solymári várhoz tartozott. Az 1528-ban készült, Lázár deák-féle térképen, jól látható Megyer falu kéttornyú gótikus temploma. A XVI. század elején a falu a Dobroviczky és a Podmaniczky családé volt, az előbbi család birtokát 1528-ban Werbőczy István kapta meg a királytól. Az 1540-es évektől ezek a falvak is török megszállás alá kerülnek, de teljes elnéptelenedésükig – a XVI. század végén lezajlott, 15 éves háború pusztításáig – adófizető, sokféle növényt termelő és főleg juhtenyésztéssel foglalkozó népesség lakta. A falu újjátelepítése 1730-tól kezdődött el. A falu földbirtokosai ebben az időben Huszár József és Bencsik József, valamint a Prónay család. A fenti családok tevékenységének köszönhetően telepednek le a faluban palóc nyelvjárást beszélő magyarok és kisebb számban szlovák telepesek. A település urbáriumát 1770-ben hitelesítették. A II. József idején megtartott első magyar népszámlálás adatai szerint, Tápiógyörgyén 235 házban 316 család lakott, s összesen 1773 fő élt ebben a faluban. Ezzel a létszámmal falu, a Tápiómente 4. legnépesebb települése volt, birtokosa a Prónay család.

Fényes Elek írta 1851-ben: „Tápió-györgye magyar falu Pest vármegyében. Határa jobbára gazdag fekete föld, melly sikeres tiszta búzát terem, a földesurak repczét is vetnek. Lakja 2742 római katholikus. A Tápió vizén, melly a helység alsó részét átfutja, négykerekű malom áll, ezenkívül a határban van mintegy 50 kisebb szikes tó.”

A katolikus plébánia anyakönyvét 1780-ban kezdték írni. Az 1860-ban felépült katolikus templom védőszentje Szent Anna. Berendezéséből meg kell említeni a főoltár tabernákulumát, amelyet a híres soproni építőművész, Storno Kálmán készített.

A falu területén, egy 20 holdas park közepén, 1892-ben épült fel a Györgyey család kastélya. A községben található szobrok: Szent Orbán-szobor, 1897-ben készült, s jelenleg a Falumúzeumban udvarát díszíti. A I. és II. világháború hőseinek emlékét megörökítő szobrot Ditrói Siklódy Lőrinc készítette, és 1924-ben avatták fel. Nepomuki Szent János szobra 1763-ban készült, amely ma a templomkertben látható. Ezenfelül a község különböző pontjain látható még három szobor: Oláh Sándor: Szent Kristóf, Farkas Ádám: Termés, Rajki László: Hajnal című alkotásai.

Az I. világháborúba bevonult katonák száma 817 fő, közülük 142 fő halt hősi halált. Az 1920-as évek elején lezajlott, Nagyatádi-féle földreform alkalmával, 1813 kat. holdat osztottak ki. A két világháború között az alábbi egyesületek és szövetkezetek alakultak meg a faluban: Önkéntes Tűzoltóság, Kisgazdakör, Iparos Kör, Olvasókör, Hitelszövetkezet, Hangya szövetkezet, Tejszövetkezet. Az 1920-as években 6 asztalos, 5 cipész, 2 bognár, 5 borbély-fodrász, 1 bádogos működött. 13 cséplőgép-tulajdonos volt, autótulajdonos 2, teherautója ugyancsak 2 személynek volt. A faluban gőz- és vízimalom működött, valamint Weinberger Samu téglagyára.

A II. világháború idején, 1944. november 11-én foglalták el a falut az oroszok. A visszavonuló németekkel vívott harcokban 400 lakóház megsérült, 28 szovjet, 18 német és 1 magyar katona halt meg. A németek agyonlőtték dr. Kandel Henrik orvost, 1944. november 7-én. 1945 tavaszán megalakult a falu nemzeti tanácsa. Az 1945-ös földreform idején 3700 kh földet osztottak szét az igénylők között. 1945-ben megalakult a helyi kereskedelmet irányító Földműves szövetkezet.

1948-ban a Sárközi tanyán létrejött a II. típusú termelőszövetkezet, amelynek első elnöke Barannecz János lett. 1959-ben alakult meg a Zöld Mező termelőszövetkezet, amelynek elnöke Keszi József lett. 1949-ben a faluba bevezették a villanyvilágítást, 1950-ben megalakult a községi tanács.

Az 1950-1960-as években új iskola épült, szolgálati lakásokat és tornatermet létesítettek, a kastélyban szociális otthont alakítottak ki. Megkezdődött a falu úthálózatának aszfaltburkolattal való ellátása. Az artézi kutak fúrásával megoldódott a lakosság ivóvízellátása. Ebben az időben kezdte meg működését a községi zeneiskola, amelynek fúvószenekara sok sikert aratott országszerte.

1977-ben megalakult az Öregek Napközi Otthona, 1979-ben 30 férőhelyes bölcsödét avattak. 1979-ben került átadásra a Faluház, amelyben a községi könyvtár működik jelenleg is, és egy színháztermet is kialakítottak. 1983-ban avatták fel a falu központjában az egykori pedagógus szolgálati lakásban a Falumúzeumot.

1991-92-ben megtörténtek a kárpótlási földárverések, s ennek megfelelően új birtokviszonyok alakultak ki. 1993-ban bevezették a földgázt, 1996-ban kiépítették a telefonhálózatot.

Tápiógyörgye tipikusan mezőgazdasági település volt. A helyi gazdasági életben ma is fontos ennek a gazdasági ágnak a szerepe, ám a lakosság nagyobb részénél ma már csak jövedelem-kiegészítést jelent. A helyi termelőszövetkezet megszűnt, a földárverések 1994-ben fejeződtek be, a részarány-tulajdonosok részére a földet 1996-ben kiadták. A fentiek következtében a helyi gazdasági ágak magántulajdonban vannak.

A falu kulturális életének reprezentánsa az Ifjúsági Fúvószenekar, amelynek vezetője Toperczer Tibor. A helyi önkormányzat 1993-1998 között kalendáriumot adott ki, amelynek szerkesztője Bihari József, nyugdíjas múzeumigazgató, a falu szülötte volt.
 

 








az oldal tetejére